2013. június 2., vasárnap

..

Gy 13

ďťż

Articsóka

Latinnév: Cynara scolymus L.
Családnév: Fészkesvirágzatúak családja (Compositae, Asteraceae)
Cynara scolymus L. A Földközi-tenger térségéből származó, nagy termetű, évelő növény, vastag, húsos gyökerekkel. Az első évben szárnyasán tagolt, ritkábban épszélű tőleveleket fejleszt, nyelük húsos, lemezük fonáka szürkésezüstös, a nemesített fajtákon csak kevés apró tövis képződik vagy egyáltalán nem található. A szárak a második évben fejlődnek, 150-180 cm magasak, elága-zóak, a szárlevelek is szárnyasak. Minden elágazás fészekvirágzatban végződik, ez nagy, kb. 10 cm-es átmérőjű, a fészekpikkelyek többé-kevésbé húsosak, a virágok lilák. Termése hosszúkás kaszat. Júliusban, augusztusban virágzik.
A kardi (Cynara cardunculus L.) szintén dél-európai, kifejezetten tövises, levelei és virágzatai kisebbek. Az articsóka fejlődésének elején igényel több nedvességet, később szárazsággal szemben ellenálló. Télen, összefüggő hótakaró hiányában, könnyen kifagy. A levelek gyors fejlődése évi 4-6 gyűjtést tesz lehetővé.

Hatóanyagai és felhasználása

Az articsóka levele (Cynarae folium) legalább 1% polifenolt és 0,2% flavonoidot tartalmazzon. Polifenoljai közül legfontosabb a cinarin, mely két kávésav- és egy kinasav- molekula között kialakuló észter. Emellett a kávésav egyéb származékait (ortodihidroxi-fenolokat) is tartalmazza. A flavonoidok a luteolin glikozidjai.
Kivonatainak négy fő hatását ismerjük.
1. Az epét hígabban folyóvá teszi (choleresis), mely ezáltal könnyebben ürül az epehólyagból. Hatást gyakorol a májparenchimára is, védi károsító anyagoktól. Állatkísérletekben fokozza a máj regenerálóképességét is.
2. Vizelethajtó (diuretikus), főképpen azonban a sóürítést előmozdító (saluretikus) hatással rerdelkezik, fokozza a nátrium- és a kloridionok ürítését anélkül, hogy lényegesebben befolyásolná a káliumkiválasztást.
3. Előnyösen befolyásolja a koleszterin anyagcseréjét, melyet mozgósít a szövetekből, majd elősegíti kiürítését a szervezetből.
4. Antibiotikus hatású a tápcsatorna egyes kórokozó baktériumaival szemben anélkül, hogy a normális bélflórát befolyásolná.
A levelekből készített gyógyteát 2-3 kávéskanálnyi aprított levélből készítjük 500 ml vízzel; a drogot mindig leforrázzuk (nem melegítjük fel a vízzel együtt), majd 1 percig főzzük, negyedóra múlva szűrjük. A fenti adag felét reggel, másik felét délután fogyasztjuk. Gyógyszeripari készítményeit máj- és epehólyag-bántalmakban rendelik: az epehólyag rendszertelen összehúzódásakor (biliaris dyskinesia), az epehólyag atóniás állapotaiban, idült epehólyaggyulladásban (cholecystitis), továbbá vastagbélgyulladásban (colitis), különösen erjedéses folyamatokban. A máj méregtelenítőképességének fokozására használják egyes élelmiszerek okozta allergiás állapotok, csalánkiütés (urticaria) esetében. Szabály, hogy előbb kisebb, majd fokozatosan emelkedő adagokat használjunk, a kezelés abbahagyása előtt ismét csökkenteni kell a hatóanyag mennyiségét. A kezelés 4-6 hétig tart, szükség esetén egyhetes szünet után ismételhető. Előnyösen társítható a borsmenta (Mentha piperita) leveleiből készült teával.
Az articsókából készült gyógyszereket nem javallják heveny epeúti folyamatokban, heveny májgyulladásban (akut hepatitis), veseelégtelenségben. Az articsókából cinaropikrintartalma miatt kesernyés ízű szeszes italok állíthatók elő. A konyhakerti növényként termesztett fajtákból, azok tisztított fészekörvéből különböző ételek készíthetők, a virágzatok nem tartalmaznak keserűanyagot.

Termesztése

Az ország délibb és nyugati részein termeszthető.
Az élelmezési célokra felhasznált fajtáktól eltérően a gyógynövényként termesztett articsóka fészekörve nem húsos. Kiválogatáskor a nagy levélhozamú egyedek mellett előnyben részesítik a tövisteleneket, de természetesen a fő szempont a megfelelő hatóanyagtartalom. Mély rétegű, áteresztő, tápanyagokban gazdag talajt igényel. Jól fejlődik hordalékos talajon azzal a feltétellel, hogy tartósabb szárazságnak ne legyen kitéve, főleg a fejlődés kezdetén, de állandóbb jellegű vízbőségnek sem.
Mélyszántáskor hektáronként 20 t istállótrágyát és P-50 kg/ha-t juttatunk a talajba. A levélgyűjtés során ajánlatos egyszer-kétszer a nyár folyamán N-30 kg/ha-t adni. Ha csak műtrágyát alkalmazunk, a mennyiségek: N-100, P-75, K-50 kg/ha. Magról szaporítjuk, tavasszal. A legmegfelelőbb sortáv 70 cm, a vetés mélysége 3-4 cm, a magszükséglet 4 kg/h.
Mihelyt a levelek végleges méreteiket elérik, megkezdjük a gyűjtésüket. A szedést kíméletesen végezzük, ne kopasszuk le a növényeket, mert ez károsítaná további fejlődésüket. A levélrózsa közepén levő fejletlen, fehéres leveleket nem szedjük le, ezek kétéves kultúraként áttelelnek, a talajmenti fagyok esetében szalmával, majd földdel betakarjuk, a fagyveszély elteltével, tavasszal szabaddá tesszük. A hozam 18 000-28 000 kg/ha friss, illetőleg 3000-4000 kg szárított levél. Szárítási hőmérséklet: 40-50 °C. A gyógyszeripar a friss leveleket is felhasználja.
A legértékesebb vetőmagot a fővirágzatról nyerjük és azokról az egyedekről, melyekről leveleket nem gyűjtöttünk. Teljes elvirágzás után a fészkeket lefelé hajlítjuk, hogy ne gyűlhessen össze bennük az esővíz, majd levágjuk, néhány napig utóérésnek vetjük alá.

Gy. 12

Árnika

Latinnév: Arnica montana L
Családnév: Fészkesvirágzatúak családja
Arnica montana L Évelő növény, gyökértörzse vízszintes vagy ferde, vörösesbarna, 8-10 cm hosszú, kb. 0,5 cm vastag. Tőrózsájának levelei kerülékesek vagy tojásdadok, ép szélűek. A szár rendszerint barnásvörös és mirigyes, 50-60 cm magas, rajta 1-2 (ritkán 3) átellenes levélpár található. A virágzat a növény termetéhez viszonyítva nagy, átmérője 6-8 cm, végálló; a sugárzó virágok nyelesek, sárgák vagy narancssárgák, számuk 12-20; a középső, csöves virágok is sárgák. A végálló fővirágzat alatt még 1-3 (ritkán 4-5) kisebb fészekvirágzat is kifejlődhet.
Májustól augusztusig virágzik.
Termése kaszat, sárgás bóbitával. A Kárpátokban kaszálókon, nedvesebb legelőkön, sziklás helyeken található, gyakoribb az Erdélyi Szigethegységben. Ritkulófélben van, ezért a vadon termő állományok védelemre szorulnak. Nehezen termeszthető. Helyette - éppen természetvédelmi okokból - több európai országban termesztik az észak-amerikai, dúsan elágazó, ezért sokkal több virágzatot fejlesztő Arnica chamissonis Less. nevű fajt, főleg a subsp. foliosa (Nutt.) Maguire alfajt. Ennek termesztése közepesen savanyú talajokon -főleg hegyvidéken - közvetlen magvetéssel vagy palántázással egyaránt könnyen megoldható, csak a szárazabb időszakban igényel öntözést.
Droghozama a nálunk vadon termő árnikáénál lényegesen nagyobb. A virágzatokat (Arnicae flos) a virágzás legelején gyűjtik (mert később szedve, a szárítás során szétesnek). 50 °C-on szárítják. A száradási arány 6:1. Néha a gyökértörzseket is felhasználják. A szirmok sárga színű, a karotinoidok csoportjába tartozó, zsírban és részben szeszben is oldódó, valamint a flavonoidok csoportjából ismert, vízben és szeszben oldódó festékeket tartalmaznak. A virágzatokban találhatók még polifenolok, triterpénvázas alkoholok, szeszkviterpén laktonok és jelentéktelen mennyiségben timolt és timolszármazékokat tartalmazó illóolaj. Vizes vagy szeszes kivonatait elsősorban külsőlegesen használják. A szeszes kivonat készítéséhez 10 súlyrész szárított virágot kell áztatni egy napig tízszeres mennyiségű egészségügyi szeszben, majd másnap szűrni; borogatásra, zúzódások (contusio) kezelésére egy evőkanálnyi szeszes kivonatot tesznek egy liter vízhez. Száj- és toroköblögető szer készítéséhez a kivonatból 5-10 cseppet tesznek egy pohár vízbe.
Belsőleg ritkán rendelik, készítményei pontos adagolást igényelnek. Több növényi termékből előállított gyári gyógyszerek összetételében szerepel.
Hámképződést (epitelizációt) elősegítő, bőrújraképződést előmozdító hatása miatt testápoló szerek alkotórésze. Túlérzékenységi (allergiás) tüneteket válthat ki, ezeket a helenalin nevű, háromgyűrűs laktonalkoholoknak és észtereinek tulajdonítják. A belsőleges adagolás során fellépő melléktünetek más jellegűek és főleg a gyógyszerkészítmények túladagolásakor léphetnek fel: szapora szívverés (tachycardia), szívtáji panaszok, légszomj.

Gy 11

ďťż

Aranyvessző

Latinnév: Solidago virgaurea L.
Családnév: Fészkesvirágzatúak családja (Compositae, Asteraceae)
Solidago virgaurea L. Évelő növény, gyökértörzse ferde, szára 50-100 cm magas, rendszerint nem ágazik el, csúcsán sárga, fészkes virágzatokkal. Az alsó levelek tojásdadok, fűrészes élűek, a felsők keskenyebbek, lándzsásak, rendszerint épszélűek. Júniustól szeptemberig virágzik. Erdőkben, erdők szélén, erdővágásokban, bokros helyeken, különösen a hegyvidéken terem. A kisebb termetű, főleg a Kárpátokban előforduló subsp. alpestris (W. et K.) Rchb. gyengébb hatású.
Virágzó leveles ágait - minél kevesebb vastag szárrésszel - (Solidaginis virgaureae herba, Virgaureae herba), júliusban, augusztusban gyűjtik. Flavonoidokat (1,5%; főleg rutin, kvercetin, izokvercetin, kempferol, asztragalin), továbbá illóolajat (0,1-05%, ebben cikloklorenon), aromásgyűrűs vegyületeket (benzil-dimetoxi-benzoesav, lejokarpozid és virgaureozid nevű glikozidok), és teakészítésre felhasznált triterpénvázas szaponinokat (1,5-2,5%, ezek a poligalasav észterei és az oleánolsav glikozidjai) tartalmaznak.
A nálunk főleg folyóvizek mentén terjedő, két észak-amerikai jövevényfaj, a kései istápfű (Solidago gigantea Ait., syn. S. serotina Ait.) és a kanadai istápfű (S. canadensis L.) nagy termetűek, későn, a nyár vége felé virágzó növények (ez utóbbi szára szőrözött), mindkettőt dísznövényként is termesztik. Helyenként - nemcsak folyók mentén - tömegesen jelenik meg, "mimóza" néven is ismerik. Magyarországon a későnyári, virágpor okozta allergiás szénanátha (pollenosis) gyakori okozója. A hazánkban honos, védelemre szoruló aranyvesszőhöz hasonlóan, e két meghonosodott istápfű faj földfeletti részei (Solidaginis herba, Solidaginis giganteae herba) szintén kb. 1,5% flavonoidot (kempferol, ramnetin, izoramnetin, kvercetin, izokvercetin, asztragalin), szaponinokat (az oleánolsav és a bajogenin glikozidjai), illóolajat és nyálka anyagokat tartalmaznak, de hiányzik belőlük a lejokarpozid és a virgaureozid. A nyálka (összetételében kb. 25% galaktóz, 20 % ramnóz, 15% arabinóz, 4-5% xilóz és fukóz, 2% mannóz, és 20-22%-nyi uronsav) serkenti a szervezet védettségét biztosító immunrendszer sejtes elemeinek működését (immunstimuláns hatás).
Vizelethajtó (diureticum, salureticum) hatásúak. Vesekőbetegségben (nephrolithiasis) vízlökésként, továbbá húgyhólyaggyulladásban (cystitis), vesemedence-gyulladásban (pyelitis), esetenként vesegyulladásban is (nephritis, n. glomerulosa, n. interstitialis) javallt, ez utóbbi esetben a kamilla (Matricaria chamomilla) virágzataival együtt használják. Javallt továbbá magas vérnyomásos betegeknek (bypertensio) kiegészítő kezeléseként, az előírt gyógynövények, főleg a fekete ribiszke (Ribes nigrum) vagy különböző gyógyszerek hatásának fokozására, kísérletesen bizonyított nyugtató (sedativ) tulajdonságai miatt is. A flavonoidok egy része, valamint a lejokarpozid gyulladáscsökkentő (antiphlogistikus) tulajdonságokkal is rendelkezik. Forrázatot 1-2 kávéskanálnyi (2-4 gramm) finomra aprított drogból készítünk, az adag aznap 3-4-szer ismételhető úgy, hogy a teakészítéshez felhasznált drog ne haladja meg a napi 10-12 grammot. Vízlökéses vízhajtóként viszont 15 grammból másfél liter vízzel készítünk forrázatot, éhgyomorra - fél órán belül - az egész mennyiséget elfogyasztják.
Társítható a mezei zsurló (Equisetum arvense) és a cseresznye vagy meggy (Cerasus avium, C. vulgáris) terméseinek kocsányával - egyenlő arányban összekeverve - az utóbbi kettőből előbb főzetet készítenek 10-15 percig történő melegítéssel, majd rátöltik az aranyvessző föld feletti részeire, 15 perces állás után szűrik, és felforralt vízzel 1,5 literre egészítik ki. Kisebb vesekövek elhajtására kísérelhető meg. A vízlökés 2-3 naponként megismételhető, orvosi felügyelet mellett.
A dülmirigy (prostata) túltengésekor társítható a vörös áfonya (Vaccinium vitis idaea) leveleivel. Mindhárom istápfű faj virágzó földfeletti részei gyűjthetők, ilyenkor szárukról lefosztják a virágzatokat és a leveleket, majd megszárítják. Egy evőkanálnyi összemorzsolt drogot 100 ml kb. 80°-os szeszes áztatással vonnak ki, majd szűrés után 100 ml-re egészítik ki szesszel úgy, hogy azt a drogmaradékon keresztül csurgatják át. Ebből a kivonatból naponta háromszor 40-60 cseppet tesznek egy borospohárnyi vörös áfonyalevélből készített teába (ez utóbbi készítésére egy evőkanálnyi levelet leforráznak egy csésze vízzel, 5 percig kis lángon főzik, 15 perc múlva szűrik). A tökmaggal (Cucurbita pepo) végzett kezelés kiegészítésére is alkalmas.
A növény felső, virágos szárrészéből gyűjtsünk 30-40 cm-es darabokat levelekkel együtt. Augusztusban, virágzás félidejében gyűjthető.
Az egyik legfontosabb méregtelenítő teánk. Kiváló tisztító hatása van.
Májat, epét, vesét, hólyagot tisztít, vérnyomást csökkent. Az epe elégtelen működésére javasolt egy 3 hetes kúra: az első héten minden nap, a második héten minden másnap, a harmadik héten minden harmadik nap kell egy csésze aranyvesszőfű teát inni reggel, éhgyomorra. A kúra után heti egy csésze tea korlátlan ideig ajánlott.
A máj működésének elősegítésére szintén a fenti kúrát kell alkalmazni.
Akinek homok, vagy esetleg már apró kő van az epehólyagjában, vagy az epevezetékében, azt aranyvesszőfű teával el lehet hajtani. Ekkor ebből napi két litert kell meginni, délelőtt egy és délután egy litert. Az egy liter teához egy púpozott evőkanál füvet számolunk. Ezt a mennyiséget rövid idő alatt - kb. két óra - kell meginni.
Akinek alacsony a vérnyomása, óvatosan használja az aranyvesszőfüvet, mert enyhén ugyan, de csökkenti a vérnyomást. Ez esetben először csak egy liter tea fogyasztása ajánlott, de azt délelőtt tegye.
Az aranyvesszőfű teája a vese és a hólyag működését is segíti. Erre a célra csak addig kell inni a teát, amíg a vese és a hólyag nem működik rendesen. Ez általában két-három hetet jelent, addig viszont minden nap kell inni belőle egy csészével reggel, akár étkezés után is. Utána emlékeztetőül és az elért eredmény megtartására időnként, de legalább havonta két alkalommal, egy-egy csészével igyanak meg belőle.
Menstruációs görcsöket is kiválóan lehet oldani ezzel a teával. Ilyenkor a ciklus kezdete előtt 2-3 nappal kell egy-egy csészényit elfogyasztani, illetve a ciklus alatt is a nap bármely szakaszában, ha erre szükség van.
Reumás és ízületi fájdalmakra is jó, továbbá izzasztóként és vizelethajtóként is hasznos. Ezekben az esetekben napi egy csésze teát igyanak meg délelőtt vagy reggel. Ezekre a bajokra csak kismértékben használ és nem közvetlenül, hanem más szerveken keresztül.
Vértisztító, ezért sebek borogatására, száj és garat tisztításra lehet használni.
Szív-és veseelégtelenségből adódó ödémáknál tilos a használata.
Akinek nincs semmi baja, annak is tudom javasolni, hogy ha ritkán is, 30 éves kor után igyon meg egy-egy csészényi teát az aranyvesszőfűből. Éppen azért igya, hogy ne is legyen semmi baja.
Az aranyvesszőfű enyhe gyulladást kelt a szervezetünkben, aminek semmilyen káros hatása nincs, de beindítja annak védekezőképességét. Már csak ezért is érdemes inni belőle időnként egy-egy csészével.

Gy.N 10

Aranyeső

Latinnév: + Laburnum anagyroides Medik
Családnév: Hüvelyesek családja (Leguminosae, Fabaceae)
+ Laburnum anagyroides Medik Cserje, zöld vagy zöldesszürke ágain a levelek hármasak, levélkéi 6-8 cm hosszúak. Virágzata aranysárga, 2 cm hosszú, pillangós virágokból álló lelógó fürt, melynek hossza 10-25 cm. Az 5 cm-es termésében 3-7 mag található, ezek a hüvelyek felnyílása után sem hullanak ki. Kivadulva előfordulhat, inkább díszcserjeként ültetik. Ezen a néven ismerik az aranyvesszőt is (Forsythia fajok).
Magvait (Cytisi semeri) a gyógyszeripar nyersanyagként használja a citizin nevű, kinolizidinvázas alkaloid előállítására. A citizin a légzőközpontot izgató szer, fenyegető légzésbénulásban használható. Egyszeri adagja 1,5-3 mg bőr alá (subcutan) vagy gyűjtőérbe (intravénásán) fecskendezve. Hatása részben a nikotinéhoz hasonló, a citizintartalmú tablettákat dohányzók elvonókúrájában alkalmazzák, orvosi felügyelet alatt; a kezelés ellenjavallt magas vérnyomásos betegeknél és arterioszklerózisban.

Gy. N 9

Apróvirágú füzike

Latinnév: Epilobium parviflorum Schreb.
Családnév: Ligetszépefélék családja (Oenotheraceae; Onagraceae)
Epilobium parviflorum Schreb. Átellenes lándzsás levelei nyeletlenek, aprón fűrészelt élűek, a szárakhoz hasonlóan molyhosak vagy gyapjas szőrűek. A virágok sugarasan részarányosak, a 4 sziromlevél halványpiros, a magház hosszú, vékony, csúcsán jól látható a hozzá hasonlóan hengeres vacok. A termés vékony, hosszú tok, benne szőrüstökkel rendelkező parányi magvak tömegével. Nedves helyeken, mocsárlápok területén, vizek mentén terem.
A nemzetség többi faját is használják (Epilobii herba). A dülmirigy megnagyobbodásában (prostata hyperplasia), jóindulatú hámdaganataiban (adenoma prostatae) a béta-szitoszterin kedvező hatása bizonyított. Vízben nem oldódik, de glikozidjai megtalálhatók a vizes kivonatokban. Kismolekulájú, fenolos csoportokat tartalmazó benzolgyűrűs vegyületei is számításba jöhetnek. Két kávéskanálnyi aprított termékből készítenek forrázatot, a nap folyamán többször ismételve. A kezelést az első tünetek megjelenésekor kezdik meg, hónapokig folytatják, amennyiben a folyamatot lassítja vagy megállítja, ellenkező esetben műtéti beavatkozás szükséges.
Az Epilobium nemzetség többi képviselője általában nagyobb mennyiségű hatóanyagot tartalmaz. A nemzetség egyik leggyakoribb képviselője a tölgyesekben, mészkerülő erdőkben, erdőszéleken termő erdei deréce (E. angustifolium L., syn.: Chamaenerion angustifolium Holub). Vizes kivonatukat vagy az ebből készített száraz kivonatokat máj- és epeúti bántalmakban javallják. A központi idegrendszerre nyugtató hatást fejtenek ki, csökkentik az enyhébb fájdalmakat is.
Szintén a dülmirigy-megnagyobbodás csökkentésére alkalmazzák a szerbtövis fajait is: Xanthium spino-sum L., X. strumarium L., X. italicum Moretti (Compositae; Asteraceaé). Vizes kivonatuk szitoszterin-glikozidokat tartalmaz. Az axillarin nevű flavonoid (kvercetagetin-3,6-dimetiléter) helyi gyulladáscsökkentő hatású.

Gy. N. 8

ďťż

Aprószulák

Latinnév: Convolvulus arvensis L.
Családnév: Szulákfélék családja (Convolvulaceae)
Convolvulus arvensis L. Csavarodó szárú, dárdás-nyilas levelű évelő növény, virágai tölcséresek, fehérek, kívül ibolyás-rózsaszínűek. Nehezen irtható gyomnövény, vetésekben, füves területeken közönséges. Földfeletti részei (Convolvuli herba) vízben rosszul oldódó, gyantaszerű glikozidokat (glikorezineket) tartalmaznak. Biztosabb hatású növényekkel társítva hashajtóként használják.

Gy.N. 7

Apróbojtorján

Latinnév: Agrimonia eupatoria L.
Családnév: Rózsafélék családja
Agrimonia eupatoria L. Évelő növény egyszerű, vagy csak kevéssé elágazó szárral, mely virágzó állapotban legfeljebb 1 m magas. A levelek egyenlőtlenül páratlanul szárnyasán összetettek; a nagyobb, kerülékes, fogazott élű levélkék között kisebbek találhatók, alapjuknál pedig pálhalevelek. A sárga virágok nyúlánk, vékony fürtöt alkotnak, a szár csúcsán a virágok közötti távolság kisebb, mint az alsó szakaszokon. Júniustól késő őszig virágzik. Virágzás után a magház lefelé hajlik, csúcsán a horgas serték merevekké válnak, ezekkel a termés az állatok szőrzetéhez, az ember ruhájához tapad. A két makkocska-termés a kúp alakú magházban képződik. Bokros helyeken, tisztásokon, erdők szélén, réteken található. Hasonló hazai faj a szagos párlófű az Agrimonia procera Wallr. (A. odorata Auct.), mely ugyanúgy felhasználható.
A virágzás kezdetén gyűjtött földfeletti részek (Agrimoniae herba) cser-zőanyagokat (polifenolokat), flavonoidokat és viszonylag sok kovasavszár-mazékot tartalmaznak. Könnyen termeszthető. A cserzőanyag-tartalom a termesztett növények esetében 3-5-szörösére nő. A beszáradási arány 4:1.A népi gyógyászatban régebben tüdőtuberkulózis esetében használták. Egyes vidékeken ma is "tüdőfűnek" nevezik, de ez a név az érdeslevelűek családjába (Boraginaceae) tartozó, piros-lila-kék virágú Pulmonaria officinalis jelölésére szolgál. A párlófüvet az epehólyag és az epeutak gyulladásainak (cholecystitis, colangitis) kezelésére, valamint hasmenéses állapotok megszüntetésére használják.
Vizes kivonatai jól meghatározott antibiotikus hatással rendelkeznek, a normális bélflórát nem befolyásolják, az emberi szervezetre teljesen ártalmatlanok. Gyógytea készítésére két kávéskanál-nyi aprított drogot negyed liter vízzel 5 percig főzünk, majd negyedóra múlva szűrjük. Vastagbélgyulladásban (colitis) cukor nélkül kell fogyasztani, mégpedig a fenti adagot naponta 3-5-ször. Társítható libapimpóval (Potentilla anserina), füzénnyel (Lythrum salicaria), cickafarkkóróval (Achillea millefoliumy, ilyenkor egyenlő arányú keverékből használjuk a fenti adagot.

Gy.N. 6

ďťż

Anyarozs

Latinnév: + Claviceps purpurea (Fr.)
Családnév: Clavicipitaceae család
+ Claviceps purpurea (Fr.) Élősködő gomba a tömlős gombák osztályából (Ascomycetes). Elsősorban a rozs kalászain található meg, de más pázsitfűféléken, valamint egyes pálkaféléken is élősködik. A gomba áttelelő része, a varjúkörömre emlékeztető szklerócium orsó alakú, egyenes vagy kissé ívelt, hossza 1-2,5 (4) cm, vastagsága 2-5 mm. A szklerócium színe ibolyásbarna vagy majdnem fekete, törésfelülete szürkésfehér, e felület közelében ibolyás árnyalattal, állománya frissen húsos, szárítás után szaruszerű, töréskor pattan.
A gazdanövény kalászáról nyáron lehullott szklerócium felületén tavasszal megjelennek a termőtestek, melyek fonalas nyelén színes, gombostűfejnyi képlet fejlődik; ennek belsejében nagyszámú peritécium van tömlőkkel, utóbbiakban pedig a mikroszkopikus méretű, fonalas aszkospórák. Ezeket a szél a rozs vagy más gazdanövény virágzó kalászaira juttatja, a magházon gombafonadék (micélium) fejlődik, mely nemezszerű bevonatot képez, édes "mézharmatot" választ ki, és rovarokat csalogat magához; a rovarok a ragadós nedvvel együtt magukkal viszik a konídiumokat is, ezáltal újabb kalászokat fertőznek meg. A szél által terjedő, spórákkal történő fertőzést elsődlegesnek, a rovarok biztosította, konídiumok általit pedig másodlagos fertőzésnek nevezzük. A megfertőzött virágokból nem fejlődik szemtermés, hanem szklerócium. Az anyarozs a hűvösebb, nedvesebb vidékeket kedveli.

Hatóanyagai és felhasználása

Az anyarozs szkleróciumát (Secale comuturrí) elsősorban mesterségesen fertőzött rozstáblákról nyerik. A szkleróciumok legfeljebb egy évig tárolhatók.
Négyféle anyagnak van gyakorlati jelentősége:
  1. A zsíros olaj (20-30%) könnyen avasodik, nehezíti a tárolást, ezért legföljebb egy évig tartható el ép szkleróciumok esetében. Aprításuk közvetlenül a felhasználás előtt történjék, ekkor zsírtalanítják.
  2. Jellemző festékanyagaik alapján azonosítható a szkleróciumok jelenléte lisztben.
  3. Biogén aminjai és egyéb, nitrogéntartalmú vegyületei is rendelkeznek kisebb-nagyobb hatással, ezzel magyarázható, hogy az alkaloidmentes szkleróciumok használatakor is értek el eredményeket.
  4. Tulajdonképpeni hatóanyagai jellemző indolvázas, lizergsavat tartalmazó alkaloidok (legalább 0,3%), ezek közül a következő hat a legfontosabb: az ergometrin, az ergotamin és ergozin, az ergokornin, ergokrisztin és ergokriptin (utóbbi három gyűjtőneve: ergotoxin). Az elsőként említett alkaloid a lizergsavnak egyetlen aminoalkohollal (aminopropanollal) alkotott vegyülete, a többi szerkezetében viszont a lizergsavhoz kapcsolt aminosavak találhatók (Oligopeptid alkaloidok).
Valamennyi hatásos alkaloid optikailag aktív, balra forgató; optikai és biológiai aktivitásukat csak enyhén savas közegben, karbonsavak jelenlétében őrzik meg, oldott állapotban azonban csak korlátozott ideig; lúgos közegben jobbra forgató izomerekké alakulnak át, melyek gyógyászati szempontból értéktelenek.
Az anyarozs-alkaloidok erős, méhre ható (uterotonikus) szerek. A vízben alig oldódó ergotamin és ergotoxin a méh izomzatának ismétlődő, majd tartós összehúzódását váltják ki, ennek révén összenyomják az ereket, a méh-vérzést szüntetik (nem befolyásolják a keringő vér alvadékonyságát). Ugyanakkor kifejezett környéki érszűkítő hatással is rendelkeznek, ezért ellenjavalltak a magas vérnyomásos betegeknél. Méhre gyakorolt összehúzó hatású (uterotonikus) gyógyszerként ma alig használtak. Szimpatolitikus hatásúak (bénítják az adrenerg végkészülékeket: alfa-adrenoceptor-blokkolók, ún. alfa-blokkolók).
Az ergotamint koffeinnel társítják migrénes fejfájás csillapítására, inkább a rohamok megelőzésére. Az ergotamint a nadragulya (Atropa belladonná) alkaloidjaival együtt adagolva olyan gyári gyógyszerek birtokába jutnak, melyeket neuraszténiás betegek kezelésére rendelnek; a szimpatolitikus anyarozs-alkaloidok és a paraszim-patolitikus atropin a vegetatív idegrendszeri kilengéseket csökkentik, mindkét irányban. Az összkivonatból (Extractum Secalis cornuti fluidurn) méhvérzés-ben naponta 2-3-szor 20-30 cseppet adagolnak. A hatás elérésére az összkivonatokat általában túladagolják s ezért, valamint az elhúzódó használat miatt, káros mellékhatások léphetnek fel. A túladagolás első tünetei közé tartozik a hangyamászásszerű érzés az ujjakban, a végtagok zsibbadása, szomjúságérzet; veszélyes lehet a vérnyomás fokozatos növekedése. Ma az egységes hatóanyagot tartalmazó, pontosan adagolható, megbízhatóbb gyógyszereket részesítik előnyben.
A vízben jobban oldódó ergometrin (hasonnevei: ergonovin, ergobazin) alig hat az ütőérrendszerre, de kifejezett méhösszehúzódást kiváltó (oxytocikus, ill. uterotonikus) hatással rendelkezik. A szülészetben használják metilszármazékát is, mely gyorsabban hat. Fő javallata a szülés utáni vérzés (haemorrhagia post partum) és más jellegű méhvérzések (metrorrhagia). Gyakorlatilag nem rendelkezik az erekre gyakorolt hatással. Ezért az egyes alkaloidok egymással nem helyettesíthetők.
Az ergotoxin dihidrogénezése (részleges telítése) által megváltozik az erekre gyakorolt hatása, értágító gyógyszerek előállítására alkalmas; a dihidroergotoxin-tartalmú készítmények fokozzák a működő szervek vérellátását, főleg idősebb korban az agyi vérkeringés javítására rendelik, a vérnyomást alig befolyásolják (csökkentik). Ezzel szemben a dihidroergotamint elsősorban az alacsony vérnyomású betegek kezelésére használják (antihypotensiv gyógyszerként), emellett a migrénes fejfájás megelőzésére és a visszerek tónusának fokozására (venotonicum) is alkalmasak az e vegyületet tartalmazó gyógyszerek. A dihidrogénezett ergotoxin és ergotamin a szokásos adagokban nem uterotonikus hatásúak. Mindkét típusú készítmény vizes oldatban is jól tárolható.
Az ergokriptin félszintézissel előállított egyik származéka az alfa-brom-kriptin, dopaminerg hatása áll előtérben. Két, egymástól eltérő javallattal használják: a prolaktinszint csökkentésére és ezáltal a tejelválasztás (lactatio) felfüggesztésére, tejcsorgásban (galactorrhoea), havivérzés prolaktin okozta kimaradásakor (amenorrhoea) és a prolaktin szintre visszavezethető meddőségben (sterilitás). A második javallat a Parkinson-kór (az előbbiekhez viszonyítva nagyobb adagban). Az anyarozsból előállítanak egy rendkívül veszélyes kábítószert, az LSD-t (lizerg-sav dietil-amid), melynek érzékcsalódást okozó (hallucinogén) hatása igen kifejezett. Előállítása, forgalmazása, használata az egész világon tilos.

Termesztése

A rozstáblákból elenyésző mennyiségű anyarozs-szklerócium gyűjthető össze, ezért külön e célra létesített rozsvetésen termesztik. Kiinduló-anyagként nemcsak sok hatóanyagot, hanem főleg bizonyos alkaloidokat tartalmazó fajtákat használnak.
Legmegfelelőbbek azok a vidékek, ahol az évi csapadék mennyisége 600 mm feletti, a levegő nedvességtartalma 60-90%-os, a májusi, júniusi napi átlagos hőmérséklet 14-16 °C.
A rozsot 140-160 cm-es sávokban vetik, 12 cm széles sorközökre. A sávok között 50-60 cm széles ösvényeket kell hagyni. Amikor a kalászok negyedrésze láthatóvá válik, megkezdhető a befertőzés konídiumszuszpenzió-val, melyet a kalászokba mechanikus úton juttatnak be, a reggeli órákban vagy este. A "mézharmat" 6-12 nap múlva jelenik meg, a mesterséges fertőzéstől számított első hónap végén a kalászokon már láthatók a szkleróciumok. A legelsőnek fejlődött, legnagyobb, legértékesebb szkleróciumok könnyen kihullanak a kalászból. Az évi hozam kb. 200 kg/ha. A szkleróciumokat gyűjtés után kb. 0,5 cm-es rétegben szétterítve árnyékban szárítják, míg nedvességtartalmuk le nem csökken 7-8%-ra; a nagyobb nedvességtartalmúak hatóanyagai tárolás közben felbomlanak, a kisebb nedvességtartalmú szkleróciumok pedig nem használhatók fel oltófolyadék nyerésére. Jól szellőzött, sötét helyiségben kell tárolni, feltüntetve, hogy mérgező.
A betakarított rozsszemek nem használhatók fel háziállatok táplálására. Nemcsak a rozson élősködő (parazita) gomba szkleróciuma képez ipari nyersanyagot, hanem a mesterséges táptalajban nevelt gombafonadék anyagcseretermékei is (szaprofitakultúrák). Tíznaponként kb. 5 mg/ml alkaloid vonható ki a gombafonalakból. Az alkaloidok nyerésére a biotechnológiában főleg a Claviceps paspali Stevens et Hall. nevű fajt használják.

Gy.N. 5.

Ánizs

Latinnév: Pimpinella anisum L.
Családnév: Ernyősvirágzatúak családja (Umbelliferae, Apiaceae)
Pimpinella anisum L. Élősködő gomba a tömlős gombák osztályából (Ascomycetes). Elsősorban a rozs kalászain található meg, de más pázsitfűféléken, valamint egyes pálkaféléken is élősködik. A gomba áttelelő része, a varjúkörömre emlékeztető szklerócium orsó alakú, egyenes vagy kissé ívelt, hossza 1-2,5 (4) cm, vastagsága 2-5 mm. A szklerócium színe ibolyásbarna vagy majdnem fekete, törésfelülete szürkésfehér, e felület közelében ibolyás árnyalattal, állománya frissen húsos, szárítás után szaruszerű, töréskor pattan.
A gazdanövény kalászáról nyáron lehullott szklerócium felületén tavasszal megjelennek a termőtestek, melyek fonalas nyelén színes, gombostűfejnyi képlet fejlődik; ennek belsejében nagyszámú peritécium van tömlőkkel, utóbbiakban pedig a mikroszkopikus méretű, fonalas aszkospórák.
Ezeket a szél a rozs vagy más gazdanövény virágzó kalászaira juttatja, a magházon gombafonadék (micélium) fejlődik, mely nemezszerű bevonatot képez, édes "mézharmatot" választ ki, és rovarokat csalogat magához; a rovarok a ragadós nedvvel együtt magukkal viszik a konídiumokat is, ezáltal újabb kalászokat fertőznek meg. A szél által terjedő, spórákkal történő fertőzést elsődlegesnek, a rovarok biztosította, konídiumok általit pedig másodlagos fertőzésnek nevezzük. A megfertőzött virágokból nem fejlődik szemtermés, hanem szklerócium. Az anyarozs a hűvösebb, nedvesebb vidékeket kedveli.

Hatóanyagai és felhasználása

Az anyarozs szkleróciumát (Secale comuturrí) elsősorban mesterségesen fertőzött rozstáblákról nyerik. A szkleróciumok legfeljebb egy évig tárolhatók.
Négyféle anyagnak van gyakorlati jelentősége:
  1. A zsíros olaj (20-30%) könnyen avasodik, nehezíti a tárolást, ezért legföljebb egy évig tartható el ép szkleróciumok esetében. Aprításuk közvetlenül a felhasználás előtt történjék, ekkor zsírtalanítják.
  2. Jellemző festékanyagaik alapján azonosítható a szkleróciumok jelenléte lisztben.
  3. Biogén aminjai és egyéb, nitrogéntartalmú vegyületei is rendelkeznek kisebb-nagyobb hatással, ezzel magyarázható, hogy az alkaloidmentes szkleróciumok használatakor is értek el eredményeket.
  4. Tulajdonképpeni hatóanyagai jellemző indolvázas, lizergsavat tartalmazó alkaloidok (legalább 0,3%), ezek közül a következő hat a legfontosabb: az ergometrin, az ergotamin és ergozin, az ergokornin, ergokrisztin és ergokriptin (utóbbi három gyűjtőneve: ergotoxin). Az elsőként említett alkaloid a lizergsavnak egyetlen aminoalkohollal (aminopropanollal) alkotott vegyülete, a többi szerkezetében viszont a lizergsavhoz kapcsolt aminosavak találhatók (Oligopeptid alkaloidok).
Valamennyi hatásos alkaloid optikailag aktív, balra forgató; optikai és biológiai aktivitásukat csak enyhén savas közegben, karbonsavak jelenlétében őrzik meg, oldott állapotban azonban csak korlátozott ideig; lúgos közegben jobbra forgató izomerekké alakulnak át, melyek gyógyászati szempontból értéktelenek.
Az anyarozs-alkaloidok erős, méhre ható (uterotonikus) szerek. A vízben alig oldódó ergotamin és ergotoxin a méh izomzatának ismétlődő, majd tartós összehúzódását váltják ki, ennek révén összenyomják az ereket, a méh-vérzést szüntetik (nem befolyásolják a keringő vér alvadékonyságát). Ugyanakkor kifejezett környéki érszűkítő hatással is rendelkeznek, ezért ellenjavalltak a magas vérnyomásos betegeknél. Méhre gyakorolt összehúzó hatású (uterotonikus) gyógyszerként ma alig használtak. Szimpatolitikus hatásúak (bénítják az adrenerg végkészülékeket: alfa-adrenoceptor-blokkolók, ún. alfa-blokkolók).
Az ergotamint koffeinnel társítják migrénes fejfájás csillapítására, inkább a rohamok megelőzésére. Az ergotamint a nadragulya (Atropa belladonná) alkaloidjaival együtt adagolva olyan gyári gyógyszerek birtokába jutnak, melyeket neuraszténiás betegek kezelésére rendelnek; a szimpatolitikus anyarozs-alkaloidok és a paraszim-patolitikus atropin a vegetatív idegrendszeri kilengéseket csökkentik, mindkét irányban. Az összkivonatból (Extractum Secalis cornuti fluidurn) méhvérzés-ben naponta 2-3-szor 20-30 cseppet adagolnak. A hatás elérésére az összkivonatokat általában túladagolják s ezért, valamint az elhúzódó használat miatt, káros mellékhatások léphetnek fel. A túladagolás első tünetei közé tartozik a hangyamászásszerű érzés az ujjakban, a végtagok zsibbadása, szomjúságérzet; veszélyes lehet a vérnyomás fokozatos növekedése. Ma az egységes hatóanyagot tartalmazó, pontosan adagolható, megbízhatóbb gyógyszereket részesítik előnyben.
A vízben jobban oldódó ergometrin (hasonnevei: ergonovin, ergobazin) alig hat az ütőérrendszerre, de kifejezett méhösszehúzódást kiváltó (oxytocikus, ill. uterotonikus) hatással rendelkezik. A szülészetben használják metilszármazékát is, mely gyorsabban hat. Fő javallata a szülés utáni vérzés (haemorrhagia post partum) és más jellegű méhvérzések (metrorrhagia). Gyakorlatilag nem rendelkezik az erekre gyakorolt hatással. Ezért az egyes alkaloidok egymással nem helyettesíthetők.
Az ergotoxin dihidrogénezése (részleges telítése) által megváltozik az erekre gyakorolt hatása, értágító gyógyszerek előállítására alkalmas; a dihidroergotoxin-tartalmú készítmények fokozzák a működő szervek vérellátását, főleg idősebb korban az agyi vérkeringés javítására rendelik, a vérnyomást alig befolyásolják (csökkentik). Ezzel szemben a dihidroergotamint elsősorban az alacsony vérnyomású betegek kezelésére használják (antihypotensiv gyógyszerként), emellett a migrénes fejfájás megelőzésére és a visszerek tónusának fokozására (venotonicum) is alkalmasak az e vegyületet tartalmazó gyógyszerek. A dihidrogénezett ergotoxin és ergotamin a szokásos adagokban nem uterotonikus hatásúak. Mindkét típusú készítmény vizes oldatban is jól tárolható.
Az ergokriptin félszintézissel előállított egyik származéka az alfa-brom-kriptin, dopaminerg hatása áll előtérben. Két, egymástól eltérő javallattal használják: a prolaktinszint csökkentésére és ezáltal a tejelválasztás (lactatio) felfüggesztésére, tejcsorgásban (galactorrhoea), havivérzés prolaktin okozta kimaradásakor (amenorrhoea) és a prolaktin szintre visszavezethető meddőségben (sterilitás). A második javallat a Parkinson-kór (az előbbiekhez viszonyítva nagyobb adagban). Az anyarozsból előállítanak egy rendkívül veszélyes kábítószert, az LSD-t (lizerg-sav dietil-amid), melynek érzékcsalódást okozó (hallucinogén) hatása igen kifejezett. Előállítása, forgalmazása, használata az egész világon tilos.

Termesztése

A rozstáblákból elenyésző mennyiségű anyarozs-szklerócium gyűjthető össze, ezért külön e célra létesített rozsvetésen termesztik. Kiinduló-anyagként nemcsak sok hatóanyagot, hanem főleg bizonyos alkaloidokat tartalmazó fajtákat használnak.
Legmegfelelőbbek azok a vidékek, ahol az évi csapadék mennyisége 600 mm feletti, a levegő nedvességtartalma 60-90%-os, a májusi, júniusi napi átlagos hőmérséklet 14-16 °C.
A rozsot 140-160 cm-es sávokban vetik, 12 cm széles sorközökre. A sávok között 50-60 cm széles ösvényeket kell hagyni. Amikor a kalászok negyedrésze láthatóvá válik, megkezdhető a befertőzés konídiumszuszpenzió-val, melyet a kalászokba mechanikus úton juttatnak be, a reggeli órákban vagy este. A "mézharmat" 6-12 nap múlva jelenik meg, a mesterséges fertőzéstől számított első hónap végén a kalászokon már láthatók a szkleróciumok. A legelsőnek fejlődött, legnagyobb, legértékesebb szkleróciumok könnyen kihullanak a kalászból. Az évi hozam kb. 200 kg/ha. A szkleróciumokat gyűjtés után kb. 0,5 cm-es rétegben szétterítve árnyékban szárítják, míg nedvességtartalmuk le nem csökken 7-8%-ra; a nagyobb nedvességtartalmúak hatóanyagai tárolás közben felbomlanak, a kisebb nedvességtartalmú szkleróciumok pedig nem használhatók fel oltófolyadék nyerésére. Jól szellőzött, sötét helyiségben kell tárolni, feltüntetve, hogy mérgező.
A betakarított rozsszemek nem használhatók fel háziállatok táplálására. Nemcsak a rozson élősködő (parazita) gomba szkleróciuma képez ipari nyersanyagot, hanem a mesterséges táptalajban nevelt gombafonadék anyagcseretermékei is (szaprofitakultúrák). Tíznaponként kb. 5 mg/ml alkaloid vonható ki a gombafonalakból. Az alkaloidok nyerésére a biotechnológiában főleg a Claviceps paspali Stevens et Hall. nevű fajt használják.

Gy.N. 4.

Angyalgyökér

Latinnév: Angelica archangelica L.
Családnév: Ernyősvirágzatúak családja
Angelica archangelica L. Kétéves vagy évelő eurázsiai növény kb. 10 cm hosszú és 5 cm vastag, hengeres, kissé répa alakú, barna gyökértörzzsel, melynek felületén körkörös vonalak, belsejében sárgásfehér tejnedv található. A gyökerek hossza 15-30 cm, vastagságuk elérheti az 1 cm-t. Jellemző fűszeres illatuk van, ízük keserű. Az első évben tőleveleket fejleszt; a második évben vagy a következő években képződik az erőteljes szára, melynek átmérője elérheti a 8 cm-t, hossza a 2 m-t. Egyike a legmagasabb termetű hazai ernyősvirágzatú fajoknak. Szára csöves, belül üres. A levelek nagyok, háromszor szárnyasán összetettek, a középső rendszerint három karéjú; alapjuk hólyagosan felfújt, ez a jelleg különösen a felső leveleknél szembeötlő. Júliusban, augusztusban virágzik.
Az ernyős virágzat, e fajra jellemzően, szabályos gömb alakú, átmérője kb. 20 cm, az ernyőcskék is gömb felületűek. A kaszatok elliptikusak, összenyomottak, hosszuk elérheti az 1 cm-t.
Elterjedésének déli határát a Kárpátokban éri el. Patakok mentén, sziklás helyeken él, 700 és 1700 m tengerszint feletti magasságon. Csak szórványosan fordul elő, ezért természetvédelmi érték.
Termesztett változatai és a vadon termő egyedek között alaki különbségek figyelhetők meg, ez utóbbiak termete is alacsonyabb. Nem tévesztendő össze az Angelica sylvestrisszel, melynek virágzatai félgömb alakúak.
Termesztésére olyan területet kell választani, mely nagyjából megfelel a természetes lelőhelyek adottságainak, a hegyvidéken számíthatunk a legjobb eredményekre. Legalkalmasabbak a mély rétegű, porhanyós, tápanyagokban gazdag talajok, melyek kellő nedvességtartalommal rendelkeznek, mégsem vizenyősek.
A magvak rövid idő alatt elvesztik csírázóképességüket, ezért a gyökerek betakarítása után már vetni is kell, lehetőleg szabadágyakba, augusztusban, majd a palántákat ősszel szétültetik. Végleges helyére közvetlenül is vethető a magvak érésekor. Gyökeres gyökértörzsét használják fel, ritkán a terméseket, esetleg a leveleket, szárakat is. A földbeli részeket megmosás után 30-35 °C-on szárítjuk, a vastagabbakat előzőleg kettéhasítjuk.
A gyökérhozam 1000-1200 kg/ha, száraz drogra számítva. A száradási arány 4:1.
Vetőmag nyerésére a főernyők központi kaszatjai a legalkalmasabbak.
Az angyalgyökér (Angelicae radix) illóolaj-tartalmú, keserű ízű drog. Az illóolaj nyeredék szárított gyökér esetében elérheti az 1%-ot, főleg gyűrűs szénhidrogéneket (például fellandrént) tartalmaz. A növény minden részében kumarinok és furanokumarinok is találhatók: archangelicin, bergaptén, imperatorin, izoimperatorin, izopimpinellin, osztói, osztrutol, oxipeucedanin, fellopterin, xantotoxin. Kálciumantagonista hatásuk kísérleti körülmények között a legkifejezettebb az archangelicin esetében, majd az osztói következik és az izoimperatorin.
Étvágyjavító szerként használják, főleg savszegény gyomornedvet termelő (hipacid) betegeknél. Enyhe görcsoldó és fájdalomcsillapító hatása is van. 2 kávéskanálnyi aprított gyökérből egy liter vízzel készítünk forrázatot, további 1-2 percig kis lángon főzzük, 3 perc múlva szűrjük, a főétkezések előtt egy órával egy-egy csészényi kortyonként fogyasztható.
Egyes likőrök készítésére is felhasználják.
A vadon termő angyalgyökér nem gyűjthető!

Gyógynövények.3 Aloe

Latinnév: Aloe arborescens Mill.
Családnév: Liliomfélék családja
Aloe arborescens Mill. Afrikai eredetű cserepes dísznövény, melyet nálunk lakásokban, üvegházakban, üzletek kirakatában tartanak. Húsos, pozsgás levelei miatt tévesen "kaktusz"-nak is tekintik. Az előzőleg napokon keresztül nem öntözött, idősebb példányokról szedett, majd sötét és hideg helyen (jégszekrényben, de fagypontnál magasabb hőmérsékleten) egy hétig tárolt levelekből háziszert készítenek. A leveleket megmossák, megdarálják, majd vörösborral kivonatot állítanak elő belőlük, melyet mézzel édesítenek.
Különböző idült (krónikus) bántalmakban használják: gyomor- és patkóbélfekélyben (ulcus ventriculi et duodeni), vastagbélgyulladásban (colitis). Egyes országokban ipari úton előállított készítményeket is forgalomba hoznak. Ezeket külsőlegesen, helyileg, a bőrgyógyászatban, injekciók formájában pedig különböző idült kórfolyamatok kezelésében, a szemészetben szivárványhártya-, szaruhártya-, kötőhártya-, valamint szemhéjgyulladásban (iritis, keratitis, conjunctivitis, blepharitis) használják. Az élő növényi részekben kedvezőtlen körülmények között (sötétben, hidegben) karbonsavak és egyéb vegyületek képződhetnek, melyek a szervezet ellenálló és regenerálóképességét fokozhatják. Ezen anyagok gyűjtőneve: biogén stimulátorok.
A nálunk előállított, háziszerként ismert kivonatot kanalas orvosságként használják. Fokozza az étvágyat, javítja a közérzetet. Veszélytelen szer, de ügyelni kell arra, hogy használata ne térítse el a beteget az orvos által előírt kezeléstől.
Kísérleti körülmények között az aloelevelek egyes anyagai sejtosztódást gátló hatással rendelkeznek. Mivel antrakinonokat is tartalmaznak, hosszan tartó használat esetén vagy túl nagy adagok szedésekor hasmenés léphet fel, melyet egy-két napos szünetek beiktatásával, a napi adagok csökkentésével szüntethetünk meg.
A gyógyszertári aloe (a drog neve a növénynemzetségével azonos) más, szintén szárazságkedvelő (xerofil), pozsgás (succulens) meleg égövi fajok leveleinek a vágásfelületén keresztül kicsurgó, majd beszárított nedve. Az adagtól függően enyhe hashajtó (laxans) vagy erélyes hashajtó (purgans) hatású. A hatóanyagok elsősorban aloinok (antracénvázas aglikonok szénszén kötésen keresztül cukrokhoz kapcsolódó glikozidjai) és aloinozidok (az ágiikon és a cukormaradék oxigénatomon keresztül kapcsolódik egymáshoz), de a vízben nem oldódó, gyantaszerű fenolszármazékok is hashajtó hatásúak. A gyógyszertári aloe a vastagbélben fejti ki hatását, mely a napi egyszeri adagolást követően 8-12 óra múlva nyilvánul meg. Rendszeres szedése megszokáshoz vezet és mellékhatásokat válthat ki.
Gyógyszeripari készítményekben hashajtó hatású, valamint görcsoldó növényi részekkel, azok kivonataival társítják.
A különböző összetételű ún. svéd-cseppek egyik gyakori alapterméke, amely a kis adagok miatt melléktüneteket nem okoz. A különböző aloe fajok leveleinek sűrűn folyó, nyálkatartalmú, tartósított présnedvét kocsonyás (gél) állományú vagy különböző egyéb készítmények formájában használják égési sebek, sugárártalmakként fellépő bőrgyógyászati folyamatok kezelésére gyulladáscsökkentő, hámosítást előmozdító, enyhe antibakteriális hatásuk miatt. Gyakran szerepel kozmetikumok összetételében.

Gyógynövények. 2 Aggófű

Aggófű

Latinnév: Senecio nemorensis L. subsp. fuchsii (C. C. Gmel.) Cela
Családnév: Fészkesvirágzatúak családja (Compositae, Asteraceae)
Senecio nemorensis L. subsp. fuchsii (C. C. Gmel.) Cela A különálló fajnak is tekintett növény évelő, gyökértörzse rövid, fás, szára 1-2 m magas, rendszerint vörösesbarna befuttatással, dúsan leveles, a felsők is rövidnyelűek (különbség a S. nemorensis L.-vel szemben, amelynél a felső szárlevelek ülők). A levelek alakja lándzsás, fonákuk kopasz ( a S. nemorensisné\ pelyhes, élük mindig pillas). A fészekvirágzatok sárgák, általában illatosak. Főleg hegyvidéki erdőkben terem.
A földfeletti részek (Senecionis herba) pirrolizidin alkaloidokat tartalmaznak (kb. 0,4%), ezek közül a szenecionin májkárosító, rákkeltő, hosszabb használata nőgyógyászati vérzésekben, cukorbetegeknek ajánlott teakeverékek formájában ellenjavallt, a haszon/kockázat viszony az utóbbi irányba tolódik el. Ez mindenképpen vonatkozik a nemzetség többi képviselőjére, így a rontóburján néven a népi gyógyászatban ismert Senecio vulgaris L. és a hozzá hasonló, szárnyaltán szeldelt, lant alakú levelekkel rendelkező fajokra.

Gyógynövények! 1.:Acsalapu.

Acsalapu

Latinnév: Petasites hybridus (L.)
Családnév: Fészkesvirágzatúak családja (Compositae, Asteraceae)
Petasites hybridus (L.) Évelő növény vastag, vízszintes gyökértörzzsel, igen nagy méretű levelekkel, melyek vese alakúak vagy kerek-tojásdadok, vékonyak, fonákuk rendszerint alig szőrözött, zöld. A pirosas színű virágzatok a levelek megjelenése előtt nyílnak. Patakokban, patakok és folyók partján terem. Hasonló értékűnek tartják a Petasites albus (L.) Gaertn. nevű fajt, melynek levelei kisebbek, inkább háromszögletűek, fonákuk szürkésfehér, a virágzatok is fehérek. Más acsalapufajok is hasonló termőhelyeken találhatók.
A gyökeres gyökértörzs (Petasitidis rhizoma) és/vagy a levelek (Petasitidis folium) alkotják a drogot, melyek eremofilan típusú szeszkviterpén alkoholokat (petazol, petazin, neopetazol), valamint ezek angelikasavval, izovajsavval és metil-krotonsawal képzett észtereit, továbbá az előbbi, kétgyűrűs szeszkviterpén-alkoholok furángyűrűvel kondenzált származékait tartalmazzák. Pirrolizidin szerkezetű alkaloidjai miatt felhasználása, a készítmények előállítása óvatosságot igényel.
Gyógyszeripari nyersanyag, görcsoldó készítmények előállítására szolgál, melyeket tüdőasztmás betegek, neurotikus alapra visszavezethető görcsös állapotok kezelésére ajánlanak, továbbá éreredetű, főleg angioneurotikus (angiospastikus) migrénes fejfájásokban, valamint a csigolyák közti porckorong elváltozásaiban (discopathia), fájdalomcsillapító hatása miatt.
Az acsalapu fiatal levelei nem tévesztendők össze a martilapu leveleivel.

A Gyógyító Méz

Amit a mézről tudni kell:
- magas szénhidrát tartalmának köszönhetöen a leghatékonyabb természetes energiaforrás
- 80 %-ban szőlőcukorból, és gyümölcscukorból áll, melyek egyszerű cukrok, így kímélik a májat és a hasnyálmirigyet, ezért a legjobb, ha édesítésre répacukor helyett mézet használunk
- rendkívűl gyorsan, közvetlenül a bélből szívódik fel
- vértisztító hatása miatt fiatalítja, frissíti a szervezetet
- kiváló segítség nemcsak a fáradtság, de a külömböző betegségek leküzdésében is
- a méz szinte az összes ásványi anyagot tartalmazza, amely az emberi szervezet működéséhez szükséges
- a vérben kimutatható 24 elem közül 22 megtalálható benne
- a sötétebb mézek, mint a fenyő vagy a pitypang, gazdagabbak ásványi elemekben, vasban, rézben és mangánban
- a száraz, sötét, hűvös helyen, zárt üvegben tárolt méz két évig is képes megőrizni vitamintartalmát
- magas B1, B2, B6, C vitamin, folsav


A méz rendszeres fogyasztása elősegíti a vérképződést, gyarapítja az immunrendszer vérképző sejtjeit. Belsőleg 1 - 3 evőkanál pótolja a cukrot, nyugtat. Külsőleg jó sebelzárást biztosít.
 
 
Gyógyhatása csak a jól kezelt méznek van, amely természetes eredetű, nem melegített, nem manipulált. Baktériumölő hatásást enzimei, magas káliumtartalma és aromaanyagai biztosítják. Az apiterápia legismertebb terméke a méz.

Méz, fahéj - Jó, tudni!

A kanadai World News hetilap egyik számában jegyzéket készített azokról a betegségekről, amelyek mézzel és fahéjjal kezelhetők. Többek között felerősíti az immunrendszert, megvéd a vírusoktól, baktériumoktól, erőssé, munkabíróvá tesz...

*Szívbetegség: A mézet keverje össze törött fahéjjal, és lekvár helyett ezt kenje a kenyérre. Fogyassza rendszeresen. Csökkenti a koleszterinszintet, és véd az infarktus ellen. Akik már átestek infarktuson, és rendszeresen fogyasztják ezt a a keveréket, nagy az esélyük arra, hogy következő roham nem, vagy csak később következik be. Ezen kívül könnyíti a légzést és erősíti a szív munkáját. Amerikában és Kanadában ezzel gyógyítják azokat a betegeket, akiknek koruk miatt ereik már nem annyira rugalmasak. A méz és a fahéj visszaadja az erek rugalmasságát.

*Artritisz: Az ízületi kopásban szenvedő betegek reggel, délben és este egy pohár meleg vízbe tegyenek két kanál mézet és egy kanál törött fahéjat. A krónikus artritisztől is megszabadulhatnak, ha rendszeresen  fogyasztják. A copenhaveni egyetemen végzett felmérés szerint 200 beteg közül az ital fogyasztása után 73 beteg teljesen megszabadult a fájdalomtól, és azok, akik nem tudtak járni, fájdalom nélkül közlekedtek.

*Hólyagfertőzés: Egy pohár langyos vízbe tegyen két kanál mézet és egy kanál törött fahéjat. Megszünteti a húgyhólyag és a húgyutak fertőzését.

*Fogfájás: Öt kanál mézet keverjen össze egy kanál törött fahéjjal, naponta háromszor tegyen a masszából a fájós fogra. A fájdalom elmúlik.

*Koleszterinszint: Két kanál mézet és három teáskanál törött fahéjat keverjen öszsze 2 dl forró vízzel. Két órán belül 10 százalékkal csökkenti a koleszterinszintet. Ha naponta háromszor alkalmazza, a krónikus magas koleszterinszint lecsökken. Ha naponta fogyaszt mézet, megakadályozza a koleszterinszint emelkedését.

*Megfázás: Ha gyakran megfázik, három napon keresztül naponta háromszor egyen egy kanál mézet és negyed kanál törött fahéjat. Gyógyítja a megfázást, a krónikus köhögést és megtisztítja a légcsövet.

*Gyomorpanaszok: A méz és a törött fahéj keveréke gyógyítja a gyomorfájdalmat és megakadályozza a gyomorfekély kialakulását.

*Az immunrendszer erősítése: A méz és a fahéj rendszeres fogyasztása erősíti az immunrendszert, védi a szervezetet a vírusok, baktériumok ellen. A mézben nagyon sok vitamin és vas van. Rendszeres használata erősíti a fehér vérsejteket a baktériumokkal és a vírusokkal folytatott harcban.

*Nehéz gyomor: Egy kanál fahéj 2 kanál mézzel keverve megakadályozza a gyomorsav túlzott termelődését.

*Nátha: Spanyol tudósok rájöttek, hogy a méz olyan természetes anyagokat tartalmaz, amelyek megölik a nátha baktériumtörzseit.

*Pattanás: Három kanál mézet és egy kanál fahéjat keverjen össze. Lefekvés előtt kenje be vele a pattanásokat, majd mossa le meleg vízzel. Ha naponta elvégzi ezt a műveletet, egy héten belül eltűnnek a pattanások.

*Bőrfertőzés:  A méz-fahéj páros gyógyítja az ekcémát, az övsömört és a bőrfertőzés minden formáját.

*Fogyás: Reggel éhgyomorra fél órával a reggeli előtt, este pedig lefekvés előtt igyon meg egy mézes fahéjas italt. Rendszeres fogyasztása csökkenti a súlyt a rendkívül kövérek esetében is. Még akkor is megakadályozza a zsír lerakódását, ha nagyon zsíros ételeket fogyaszt.

*Krónikus fáradtság: A testi erőt legjobban, a mézben lévő cukor regenerálja. A mézet és fahéjat fogyasztó idős emberek erősebbek és mozgékonyabbak. Ha délután három óra körül fogyasztunk el ilyen italt, egy héten belül helyreáll a szervezet vitalitása.
 Legismerteb fajtamézeink és hatásai
Akácméz: jó köhögés csillapítására és gyomorsavtúltengésre. Magas gyümölcscukor-tartalma miatt sokáig folyékonymarad.
 
Aranyvesszőméz: kissé sötétebb, lassan kristályosodó méz, amely kiváló vesetisztító, húgyúti fertőtlenítő.
Facéliaméz: halványbarna, kissé opálos színű, kellemes zamatú méz. Könnyen emészthető, ezért a gyengébb gyomruaknak is ajánlott.
Galagonyaméz: világos, kristályosodó méz, amely különösen szívbetegségek esetén, szívgyengeségnél ajánlott.
Gesztenyeméz: sok ásványi anyagot tartalmaz. íze pikánsan kesernyés. Fogyasztás víszérpanaszoknál és trombózisok megelőzésére javaslott.
Hajdínaméz: különös illatú, barnássárga méz. Erősítő hatású. Rendszeres fogyasztása előnyösen hat a bőrképződésre.
Harmatmézek: sötét, barnás-fekete színű, fűszeres ízű mézek, tölgy-, fűz-, fenyőfákról származnak. Jó immunerősítő, roboráló, veseműködést serkentő mézek.
Hársméz: kellemes ízű, fűszeres méz, amely légúti hurutok, görcsös, lázas állapot esetén ajánlott. Jó idegnyugtatónak és mézes pakolás céljára.
Kutyatejméz: világosbarna, kissé karamell ízű, kellemes illatú méz. Gyakran kristályosodik. Jó erősítő.
Levendulaméz: kiváló aromájú méz, illatát sokáig megörzi. Álmatéanságra, veseproblémákra ajánlatos.
 
 
Lóhereméz: halványsárga, zsírszerű méz. Főként érzékeny gyomruaknak ajánlott.
Medvehagymaméz: kevésbé kristályosodó, pikáns ízű, fűszeres gyógyméz. Kiváló görcsoldó és idegnyugtató.
Mentaméz: zamatos, világoszöld színű, sok illóolajat tartalmaz. Emésztést serkentő, puffadást csökkentő, görcsoldó és fájdalomcsillapító hatású.
Napraforgóméz: gyorsan kristályosodó, sárga színű, magas flavonoid tartalmú méz. Sütésre alkalmas.
Repceméz: kevéssé savas, gyorsan kristályosodó, krémyzínű méz. Gyomorsav-túltengésnél hatásos.
Selyemkóróméz (vaddohányméz): kiváló aromájú, fűszeres ízű csemegeméz.
Somkóróméz: világos, zamatos, kellemes illatú méz. Lassan kristályosodik. Trombózismegelőző hatású.
Tarlóvirágméz: világos, lassabban kristályosodó, iridoid tartalmú méz. Nyugtató hatású.
Vöröshagymaméz: sárágás szímű, kissé hagyma illatú. Légúti megbetegedésekre kiváló.
A méz kb. 190 tápanyagot tartalmaz: 19 aminosavat, 33 ásványi anyagot, 11 vitamint,
enzimeket, szőlőcukrot, gyümölcscukrot, amely molekulaszerkezetének minden talakítása nélkül beépíthető a szervezetbe.
Kalória értéke rendkívül nagy.
Megtalálhatók benne a szervezet számára nélkülözhetetlen nyomelemek: kalcium, foszfor, magnézium, klór, nátrium, kén, jód, vas, kobalt, réz, cink, kadmium, mangán, aluminium, stb.
Ezek igen fontos szerepet játszanak az életfolyamatokban.
A legtöbb vitamin a mézben fordul elő: B1-, B2-, B3-, B5-, B6-, B12-, C-, A-, E- vitaminok különböző arányban találhatók meg benne.
A méz enzimeket is tartalmaz, amelyek a sejtanyagcsere katalizátoraként elősegítik a szervezetben végbemenő vegyi átalakulásokat.
Ezek az enzimek: kataláz, diasztáz, invertáz, lipáz, peroxidáz.
Tartalmaz még fehérjéket és aminosavakat is.
Rendkívül fontos a méz fertőtlenítő, baktériumölő hatása is. Számos veszedelmes baktériumra megsemmisítőleg hat.
A mézben levő szőlőcukor (glukóz) szervezetünk számára a legfontosabb cukorféleség, amely csak a gyümölcsökben és a mézben fordul elő szabadon.
A mézben lévő hormonok óvják a vesét és a májat.
A legújabb kutatások szerint vérnyomáscsökkentő hatásuk is van.
A méznek sebek, gyulladások gyógyításakor tapasztalt baktériumölő hatását már ősidők óta ismerik.
Tévhitek

1. Az a jó méz, mely folyékony. A méz kristályosodási hajlamát a szőlőcukor (glükóz) és a gyümölcscukor (fruktóz) aránya szabja meg. Az előbbi elősegíti, az utóbbi gátolja. Az akácméznél a fruktóz-glükóz arány 1,4-1,7 : 1 között mozog, ezért marad sokáig folyékony. A repceméz egy hónap múlva már ikrás, azaz kristályos. Ilyenkor egyedül a méz halmazállapota változik, semmi más. A fogyasztók ezt gyakran "cukrosodásnak" vélik, és azt hiszik hogy a méhész cukrot tett a mézbe.
A fejlett egészségkultúrával rendelkező skandináv országokban a sűrű, krém-mézet részesítik előnyben, mert ezt nem kell hőkezelni, nem folyik le a kenyérről, könnyen kenhető. Ha a megsűrűsödött mézet újra folyékonnyá szeretnénk tenni, állítsuk az üveget 40 fokos vízfürdőbe. Csak annyit olvasszunk fel, amennyit hamarosan elfogyasztunk, mert a felmelegített méz rövidebb ideig őrzi meg értékes anyagait.
2. Az üveg címkéjén különböző dátumokat olvashatunk: eláll 6 hónapig, egy évig. Tévedés, ez a kitűnően tiszta élelmiszer korlátlan ideig eláll. A változás a halmazállapotban lép fel először, besűrűsödik. A vitamin- és enzimtartalom lassan csökken és másfél év múlva lesz jelentősen kevesebb. De azon túl is ízletes és fogyasztható marad. A folyamat lassítása érdekében érdemes a mézet sötét helyen tárolni.
Az ember már az ókor előtt is ismerte és fogyasztotta a mézet. Ezt bizonyítja egy 16 000 éves Spanyolországi sziklarajz, amely egy lépes mézet gyűjtögető embert ábrázol.
Az Ószövetség is ír a méhek tartásáról, és a méz szüreteléséről.
Magyarország területén már a honfoglalás előtti időszakban is foglalkoztak méhészettel az itt élő népcsoportok. A bevonuló magyarok eltanulták és folytatták ezt a mesterséget. Ennek első írásos emléke 1370-ből származik, amelyben királyi méhészetet említenek. A méhektől nemcsak mézet, hanem a világításhoz szükséges viaszt is kapott az ember. A mézből mézeskalácsot, mézbort, mézsört készítettek, illetve süteményeket, bort is ízesítenek vele. Az ipari cukorgyártás beindulása előtt ez volt az egyetlen édesítőszer.
A 17. században az új világítóanyagok (olaj, paraffin) és az egyre nagyobb méreteket öltő cukorfinomítás miatt háttérbe szorult a méhészet.
Manapság ismét kezdi visszafoglalni helyét a táplálkozásban. Az egészséges táplálkozás egyik elengedhetetlen alkotóeleme.
A mézet a természetgyógyászat alternatív édesítőszerként, köhögések csillapítására, immunerősítőként, roborálóként stb. ajánlja. 
Remélem tetszett Sziasztook !! :)